Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                            San Fierro Küldetések

Parkolj és utazz! – 555 We Tip (Nehézség: könnyű)


Végre feladat adódott, elmentem a Vank Hoff Hotelhez, majd követtem a parkolófiút a garázsba, és elvettem az egyenruháját. Megvártam a hadügyes fickó autóját, hazafurikáztam vele a saját garázsomhoz, majd a bizonyítékok elrejtése után visszatéptem a hotel parkolójába (persze karcolás nélkül, különben gyanút fogtak volna). Mire a parkolófiú jött az autóért, már az utcáról hívtam a zsarukat. Később visszatértem a hotelhez, és végrehajtottam pár parkolást, így újabb állandó pénzbevételhez jutottam. 

 


Rombolás – Deconstruction (Nehézség: könnyű)


A munkások zaklatták Kendlt, átmentem hát hozzájuk egy kis csevejre. Masszív lövésekkel adtam nyomatékot nemtetszésemnek. Egyik dózerüket lenyúlva pillanatok alatt leromboltam szánalmas viskóikat, majd a művezetőt a pottyantós WC-vel együtt egy gödörbe helyeztem. Hogy az erre tévedő gyerekeket megóvjam a lyukba eséstől, a gödröt friss betonnal kiöntöttem. A munkások azóta nem zaklatták Kendlt…
Tipp: A robbanó hordókat már messziről szétlőhetjük, így nem kell annyira vigyáznunk a dózeres manővereknél. 

 


Paparazzi – Photo Opportunity (Nehézség: könnyű)


Régen nem mozdultam ki a városból, így kapva kaptam az alkalmon, amikor Cesar hívott, hogy buli van készülőben. Felvettem Blueberryben, majd elmentünk Angel Pine-ba. A tetőre mászva remek rálátásom nyílt a találkozóra érkező alvilági fejesek lefotózásához.
Tipp: A hosszú utazások alatt bebizonyosodott, hogy San Andreas rendőrei nem használnak traffipaxot. 

 


Jizzy (Nehézség: közepes)


Telepakoltam minden zsebemet lőszerrel, és elmentem a Gant híd alatti klubba, Jizzy B-nek bemutatkozni. A stricikirály adott egy autót, és néhány megbízást, amiben a lányait kellett fuvarozni, megvédeni, illetve megbüntetni, amikor egyikük ki akart lépni a bizniszből. A testőrök terepjáróját hamar felrobbantottam, a limuzin sofőrje viszont nagy igyekezésbe fogott, eltartott, mire bebüntettem. A rendőrök elől az egyik biztonságos házban húztam meg magam.
Tipp: Létezett volna egy rövidebb megoldás is, a limuzin kezdeti lassú, gyanútlan tempóját kihasználva elévághattam volna, és rakétavetővel tehettem volna pontot a feladat végére. 

 


T-Bone Mendez (Nehézség: közepes)


A klubból ezúttal egy rablás megakadályozásához küldtek, ahol motoros üldözés vette kezdetét. Az elsőket hamar utolértem, és visszavettem tőlük a táskákat, de sietnem kellett, mert öt perc elteltével a megmaradtak elindultak egy találkapontra, és ha bármelyikük odaért volna, buktam volna a megbízást.
Tipp: Először lövöldöztem a menekülőkre, aztán rájöttem, hogy csak melléjük kell hajtanom, és elragadni a csomagokat. 

 


Mike Toreno (Nehézség: közepes)


Megint meg kellett mentenem valakit, elmentem hát a reptérre. A fickók gázolással történő likvidálása ismét remekül bevált. Miután Toreno kiszabadult, szétlőttem a furgont, és a limóval visszatűztem. A rendőri kíséret csak az autófestő műhelyig jelentett gondot.
Tipp: A furgon kiiktatását felgyorsítottam egyetlen rakétalövés idejére. A visszaúton a síneken kikerültem a legtöbb rendőrautót. 

 


A kísérő – Outrider (Nehézség: közepes)


Elmentem a furgonhoz, ott átszálltam a krosszmotorra, miután begyűjtöttem a rakétavetőt és a mesterlövészpuskát. Egyszemélyes kíséretként előrementem az első blokádig, és ott egyetlen – a középső verdára leadott – lövéssel kiiktattam a három autót, majd leszedegettem a túlélőket. Ezt megismételtem a második és a harmadik blokádnál is, külön figyelve az ablakokban és a tetőn megbújó fickókra, majd meggyőződtem róla, hogy a furgon célba ért. Visszafelé a zsaruk már kerestek, így átfestettem a kocsit.
Tipp: A visszaúton lecseréltem a sérülékeny motort egy masszívabb kocsira, és egyből a mentési pontra hajtottam, így a zsaruknak még megérkezni sem volt idejük. 

 


Csiganyom – Snail Trail (Nehézség: könnyű)


A zsaruk visszatértek, és elpanaszolták, hogy egy helyi újságíró szaglászik utánuk, és ma készül átvonatozni Los Santosba, hogy találkozzon az informátorával. Naná, hogy nekem kellett elintéznem mindkettejüket. Átszaladtam az építkezésre, a betoncsőben elrejtett mesterlövészpuskáért, majd gyors sprint következett a pályaudvarra érkező vonathoz. A falnak támasztott motoron üldözőbe vettem a szerelvényt, vigyázva a szemből érkező vonatokra. Az első állomásnál a célpontom kiszállt; megvártam míg felmegy a lépcsőn, és taxiba száll – csak ekkor indultam utána, és követtem tisztes távolságból. Amikor kiszállt a taxiból, simán leszedtem mindkét célpontot. Végül volt még egy hosszú utam, vissza San Fierróba.
Tipp: Még az állomásra érkezés előtt megelőztem a vonatot, így a célpontok előtt feljöttem az aluljáróból, és elbújtam egy közeli ház udvarán. A piros lámpáknál megállt a taxi, ott figyelnem kellett, nehogy kiszúrjanak. 

 


Jéghideg hirig – Ice Cold Killa (Nehézség: könnyű)


Este elindultam, hogy lezárjam közös ügyeinket Jizzyvel. Cesar kölcsönadta kedvenc hangtompítósát, de ő még nem ismer engem igazán… Motorral mentem, amit a parkolóban hagytam, majd felszaladtam az építkezés állványzatán, és onnan leugrottam a klub tetejére. Itt belopakodhattam volna Jizzyhez, de én inkább leugrottam az emeletről, és mielőtt az őrök felocsúdhattak volna, befutottam hozzá. A bájcsevej után a menekülő Jizzy limuzinját megsoroztam a motorról, majd elvettem a telefonját.
Tipp: Még egyszerűbbé tehettem volna a hajszát, ha még megérkezésemkor kilövöm Jizzy limójának kerekeit. 

 


A 69-es móló – Pier 69 (Nehézség: közepes)


Eljött a bosszú ideje: felmentem a tetőre Cesar mellé. Távcsövessel lekapcsoltunk pár fickót a szemben lévő ház tetejéről, majd befutottunk a mólóra. Toreno meglátott minket a helikopteréről, de rá majd később lesz gondom… Kitakarítottuk a mólót, majd kilyuggattuk T-Bone fejét. Ryder érezte a vesztét, de azért megpróbálta a lehetetlent: elmenekülni előlem. Csónakom hamar utolérte az övét, így néhány sorozat után Rydert végleg kivontam az egyenletből.
Tipp: Megtehettem volna, hogy még a partról, a távcsövessel lövöm le Rydert, megspórolva az egész csónakos üldözést – de akkor nem láthattam volna a rémületet az arcán… 

 


Toreno utolsó repülése – Toreno's Last Flight (Nehézség: nehéz)


Elmentem a belvárosba, a megadott helyre, és felmásztam a helikopter-leszállóra. Lelőttem az őröket, majd a rendőrségtől kísérve követtem, és meg is előztem a helikoptert, miután kitaláltam, hogy dél felé repül. Bevártam, és néhány rakétával végleg kiiktattam egy újabb zavaró elemet.
Tipp: Számos módon egyszerűsíthettem volna ezt a feladatot, kezdve azzal, hogy csak a leszálló platformon álló őrt lövöm le, amitől a rendőrök még nem kezdenek el üldözni, egészen addig, hogy felszállás után közvetlenül, mindenféle üldözés nélkül szétrobbantom a helikoptert. Na de akkor hol maradt volna a móka? 

 


A találka – Mountain Cloud Boys (Nehézség: közepes)


Meglátogattam ázsiai cimborámat, aki megkért, hogy kísérjem el egy találkozóra. Az ügylet úgy alakult, ahogy vártam: kisvártatva heves tűzharc alakult ki. A leszámolás után kocsiba vágtuk magunkat, és amíg én úgy forgattam a taligát, hogy Woozie könnyedén tudjon célozni, ő felrobbantotta a két, minket üldöző járgányt.
Tipp: Mivel volt nálam pár rakéta, a sikátorbéli lövöldözést igen gyorsan és hathatósan fejeztem be. 

 


Ran Fa Li (Nehézség: könnyű)


Kimentem egy autóért a reptérre, majd – óvatosan, vigyázva rá – elvittem egy parti garázsba. Közben többször próbáltak megállítani, hol torlaszul elém álló autókkal, hol fegyveres üldözőkkel.
Tipp: Az elénk álló teherautóknál bátran odapasszíroztam autómat a falhoz, még így is kevesebb sérülést szedett össze, mintha leálltam volna harcolni. A motorosok érkezése előtt kiszálltam, és puskával lőttem őket, így az autó nem sérült. 

 


Csali – Lure (Nehézség: nehéz)


Érdekes versenynek néztem elébe. A rám váró terepjáróval el kellett mennem vidékre, ahol abból állt a viadal, hogy nem időre kellett teljesítenem a távot, hanem csak egyszerűen el kellett jutnom a kocsival a célig.
Tipp: Az elején bevállalósan, kamikaze módon hajtottam, így sikerült lehagynom a fegyvereseket, utána már csak a vezetésre kellett koncentrálnom. Terepjáróhoz méltón, nyílegyenesen, árkon-bokron át mehettem a szakaszt jelző pontok felé. 

 


Búvár Kund – Amphibious Assault (Nehézség: könnyű)


Miután kiderült, hogy Woozie nem tud úszni, nekem kellett beúsznom a tankerhoz. A víz alatt nem vettek észre, amikor meg feljöttem levegőért, mozdulatlan maradtam, így észrevétlenül értem el a hajót. A hajón lopakodnom kellett, és a késemet vagy hangtompítós fegyveremet használva intéztem el az őröket.
Tipp: Átmehettem volna Rambóba, félretéve mindenféle lopakodást, és a felszínen végiggyorsozva úszhattam volna el a hajóhoz, bevállalva pár lövést, majd folytathattam volna az ámokfutást a hajó fedélzetén is. De hát nem ráérek…? 

 


Da Nang Thang (Nehézség: közepes)


Egy helikopter lövészeként indultam a Da Nang Thang banda konténerhajójának, leszedtem pár fickót, ám egy rakéta túl gyorsan jött, így lezuhantunk. Az összes fegyverem elúszott, így egy szál késsel kellett végigsasszéznom a konténerek között. A raktérben kiszabadítottam a foglyokat, majd visszamásztam a konténereken, fel a hídra, aztán a kapitány kiiktatása után vissza, le a csónakhoz.
Tipp: Mivel a feladat nem volt időhöz kötve, ki is úszhattam volna a partra, hogy teljes fegyverzetben jöjjek vissza a fedélzetre… 

 


Yay Ka-Boom-Boom (Nehézség: közepes)


Mielőtt elhagytam volna San Fierrot, meglátogattam néhány régi ismerős gyárát. A bombával megpakolt autóval a kapuhoz hajtottam, és elgázoltam az őröket. A többi arc kinyittatta a kaput, amin be tudtam jutni a területre. A túlsó oldalon található épület hátsó részében parkoltam le a kocsit, majd a fegyveresekkel mit sem törődve, ész nélkül rohantam ki a raktárból, mielőtt az a levegőbe repült volna. Az udvaron átküzdöttem magam az őrökön, ám a bejáratot egy frissen érkezett autó mögött bezárták. Elfoglaltam hát a kocsit, és az ugratón keresztül áthajtottam a kerítés felett. Ekkor egy ismeretlen hívott a mobilomon, és a sivatagba invitált…

..Mielőtt elhagytam volna San Fierrot, meglátogattam néhány régi ismerős gyárát. A bombával megpakolt autóval a kapuhoz hajtottam, és elgázoltam az őröket. A többi arc kinyittatta a kaput, amin be tudtam jutni a területre. A túlsó oldalon található épület hátsó részében parkoltam le a kocsit, majd a fegyveresekkel mit sem törődve, ész nélkül rohantam ki a raktárból, mielőtt az a levegőbe repült volna. Az udvaron átküzdöttem magam az őrökön, ám a bejáratot egy frissen érkezett autó mögött bezárták. Elfoglaltam hát a kocsit, és az ugratón keresztül áthajtottam a kerítés felett. Ekkor egy ismeretlen hívott a mobilomon, és a sivatagba invitált..